2012. június 9., szombat

Cassandra Clare: Az angyal


Kedves Bogi!

Cassandra Clare Az angyal (Clockwork Angel) című regényében is árnyvadászok szerepelnek, mint ahogy ”A halál ereklyéi” (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros, Bukott angyalok városa) sorozatban. A történet azonban nem a mában, hanem 1878-ban játszódik Londonban. Az embereket itt is mondénoknak hívják.
Therese Gray nagynénje Amerikában elhalálozik, a lánynak pedig el kell adnia a házat, amiben élnek, hogy kifizethesse a temetést. Tessa szülei 3 éves korában autóbalesetben meghaltak. Az édesanyja egy nyakláncot hagy rá egy medállal, ami egy angyalt ábrázol, és úgy ketyeg, mint egy óramű. A bátyja, Nathaniel egy hajójegyet küld neki, amivel Londonba utazik. A kikötőben a testvére helyett a Sötét Nővérek (Mrs. Black és Mrs. Dark) várják. Rabként tartják fogva a Sötét házban, és mivel a lány tudtán kívül különleges képességekkel bír, megtanítják neki, hogyan tud más emberekké átváltozni. Tessa Eidolon vagyis Alakváltó, egyfajta boszorkánymester, de különös módon nem visel démonjelet. (A boszorkánymesterek emberek és démonok leszármazottai, s mint félvérek, nem tudnak utódot a világra hozni.)
A nővérek szolgálója, Miranda egy automaton vagyis mechanikus lény. Ma robotnak hívnánk. A ház eldugott részében emberekkel és robotokkal kísérleteznek, mint később kiderül.
A Sötét Nővérek egy nap közlik a lánnyal, hogy kiképzése befejeződött, és a Magiszter feleségül veszi. (Nos, hogy ki is a Magiszter valójában, csak a regény végén derül ki.) Tessa azon töpreng, hogyan kéne megszökni, amikor egy felettébb jóképű fiatalamber, Will lép be a szobájába, és társaival együtt kimenti a házból.
William Harondale 17 éves árnyvadász vagy nephilim, aki a londoni Intézetben él. Az árnyvadászok otthona Idris, de több városban is vannak Intézeteik, hogy onnan vegyék fel a harcot a démonok ellen, akik az embereket veszélyeztetik. Az Intézetek megszentelt területen épültek, és rendelkeznek egy helyiséggel, ahol néha menedéket nyújtanak a földöntúli lényeknek. A vámpírokkal, a vérfarkasokkal és a boszorkánymesterekkel szövetséget kötöttek, és ennek betartását is ők felügyelik.
A londoni Intézet vezetője, Henry, egy szórakozott tudós, akit csak a különféle szerkezetei érdekelnek. Az Intézetet valójában a felesége, a 23 éves Charlotte vezeti. Itt él még James Carstairs és Jessamine Lovelace, valamint Sophie, Agatha és Thomas a szolgálók.
Tessa barátságot köt a beteges Jemmel, de Willbe lesz szerelmes. Az árnyvadászok odaadják a lánynak a Kódexet, hogy többet tudjon meg róluk.
”A kódexböl Tessa megtudta, hogy minden árnyvadász egy Raziel nevű arkangyaltól származik, aki átadta az első nephilimnek a Szürke Könyvet, tele ”a Mennyek nyelvével” – azaz fekete rúnajelekkel, amelyek Willhez és Charlotte-hoz hasonlóan az összes árnyvadász testét borították. A Jeleket egy irón nevű eszközzel festették a bőrre – azzal a különös, tollra emlékeztetö tárggyal, amivel Will az ajtóra is rajzolt a Sötét házban. A Jeleknek a nephilimek számos területen hasznát vették: gyógyítani lehetett velük, emberfeletti erőt és sebességet kölcsönöztek nekik, és az álca nevű varázslat segítségével akár el is rejthették őket a mondénok szeme elől.” (Cassandra Clare: Az angyal. Könyvmolyképzö Kiadó, 2012. p. 103.)
A Magiszter robotokból épít hadsereget, s már csak az árnyvadászok által az Intézetben őrzött démonenergiát kell megszereznie, hogy a robotokat életre tudja kelteni. Vajon sikerül-e neki?
Az Angyal sötét fantasy sok-sok humorral fűszerezve. Ráadásul romantikus. A könyvben utalás történik Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényére, s számomra Will Mr. Darcyra, Tessa pedig Elizabeth Bennethre hasonlít. Mivel a viktoriánus Angliában játszódik, és mechanikus szerkezetek vannak benne, stempunk a műfaja. Cassandra Clare kitűnően érti a cselekmény szövését. A történet váratlan fordulatokban gazdag, s ezért nehéz letenni a könyvet.
Bogikám, feltétlenül olvasd el! Hamarosan megjelenik a folytatása is, a Clockwork Prince magyarul.

Üdvözlettel:

Melissa

Ps.: A Könyvmutatványosok blogon kiváló összefoglaló olvasható a steampunkról, ami egyre népszerübb az ifjúsági- és a fiatal felnötteknek szóló irodalomban.

Cassandra Clare: Az angyal + Steampunk kisokos

2 megjegyzés:

Eszter írta...

Közben elolvastam a Clokwork Prince-t németül, sokkal jobb a második rész, mint az első. Esküszöm végig rágtam alatta a körmöm és az utolsó pillanatig vártam, hogy másképp fordulnak a dolgok, de persze nem. Bízom benne, hogy a harmadik rész majd tovább fokozza az izgalmakat és nem kínál egyszerű megoldást.
Szórakoztató ifjúsági irodalom kategóriában az egyik legjobb.

Melissa írta...

Igen, már másoktól is hallottam, hogy nagyon jó. Imádom, amikor a férfiak versengenek egy nöért:)