2010. október 22., péntek

Nógrádi Gábor: Gyerünk haza!

Kedves Bogi!

Elhatároztam, hogy sorban elolvasom az összes könyvet, amit a magyar kiadókban kaptam.
Nógrádi Gábor Gyerünk haza! címü regényében sziporkázik az író. Igazi magyar komédia ez a könyv, talán még burleszknek is nevezném néhol. El tudnám képzelni filmként is.
Azért írom, hogy ízig-vérig magyar, mert annyi svéd meg angol ifjúsági regényt olvastam az utóbbi években, hogy akaratlanul is ezekkel hasonlítom össze.
A könyvben két angol gyereket, Esztert és Robertet, akiknek az édesanyja magyar, egy kis nyírségi faluba küldenek a szülök vakációra egy hónapra, miközben ök az olasz tengerparton nyaralnak. Na persze csak addig, amíg a gyerekek meg nem szöknek a számukra idegen környzetböl. Csodával határos módon az ország keleti részéböl a nyugatiba jutnak el egy fehér lóval és egy komondorral, miközben az egész ország öket keresi.
A sok-sok humor mögött azonban megbújik néhány fontos és komoly gondolat is.
Melegen ajánlom ezt a könyvet minazoknak, akik felhötlen szórakozásra, kacagásra vágynak.
A könyv illusztrációi is tetszenek nekem, s ezeket Molnár Gyula készítette.

Üdvözlettel:

Melissa

Nincsenek megjegyzések: