2010. március 2., kedd

Paulovkin Boglárka: Róka és Egér új otthont keres

Kedves Bogi!

Paulovkin Boglárka Róka és Egér új otthont keres címü mesekönyvét 2007. karácsonyán egy kedves magyar gyerekkönyvkritikus barátom küldte nekem. Bevallom, elöször nagyon modernnek találtam a képeket, aztán egyre inkább megtetszettek.
A történet két kis állatról szól, akiknek új otthont kell keresniük, amikor kivágják az erdö fáit. Vonatra ülnek, a nagyvárosba utaznak, a piacon megismerkednek egy kisfiúval, aki hazaviszi öket, a szomszéd nyugdíjas bácsinál pedig otthonra találnak.
Paulovkin Boglárka könyve olyan, amilyennek egy képeskönyvnek lennie kell. Szöveg és kép kiegészíti egymást. Tehát a kép nem azt mutatja, amit a szöveg mond, hanem azt, amit az nem árul el. És a magyar képeskönyvekhez képest kevés a szöveg. Nos, ha a Pagony honlapján belelapozunk, akkor látjuk, hogy a szöveg sokkal több volt, csak nagyon helyesen lerövidítették. Hiszen a képeskönyvek egyik célja az is, hogy beszélgetésre ösztönözze a gyereket és a felnöttet.
Ami ebben a könyvben nagyon jó, az a sok-sok szín. Az óvódáskorú gyerekek, akiknek ezt a történetet szánták, jól gyakorolhatják rajta a színeket. No meg a közlekedési lámpát is.
A könyvben három budapesti kép is látható: a pályaudvar, egy utcarészlet és a piac.
Ha én a Pagony Kiadó helyében lennék, nyomtatnék belöle száz példányt angolul, és a repülötéren árulnám a kisgyerekes turistáknak. Persze a magyar nyelvü változattal is megpróbálkoznék, hiszen gondolj csak bele, hány külföldön élö magyar fordul meg ott a gyerekével. A tranzitváróban mi általában a boltokat nézegetjük, és ha jó gyerekkönyvet találnék ott, biztosan vennék is. Így maradnak az újságok.
Róka és Egér Mazsolának is nagyon tetszett.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Nincsenek megjegyzések: