2008. december 29., hétfő

Selma Lagerlöf

Ingela Olsson, Helena Bergström, Alexandra Rapaport

Kedves Bogi!

Régi szokás, hogy a svéd televízió karácsonykor egy híres svéd személyiségről készít filmsorozatot. Tavaly August Strindbergről, az idén pedig Selma Lagerlöfről láthattunk tévéfilmet. A Selmáról készült film igencsak felborzolta a kedélyeket. Az ugyanis a Selma Lagerlöf és két barátnője, Sophie Elkan és Valborg Olander, közötti levelezésen alapul, s főtémája a szerelem. Nyílt titok Szendvicsországban, hogy az írónő leszbikus volt. Ezt azonban életében titkolnia kellett, mert a homoszexualitást egészen 1944-ig büntette a törvény. A Selma és barátnői közötti levelezés csak az írónő halála után 50 évvel, 1990-ben került kiadásra.
Nos, hogy a film jó-e vagy sem, ítélje meg mindenki maga. Az mindenesetre bizonyos, hogy ráirányította a figyelmet Selma Lagerlöfre, aki 150 éve született, és 2009-ben lesz 100 éve annak, hogy megkapta a Nobel-díjat.
Számomra érdekes volt a Lagerlöf és Strindberg közötti jelenet, s megtudtam, hogy Strindberg hívei anti-Nobel-díj demonstrációt szerveztek. Hiába, írónőnek lenni akkor sem volt könnyű feladat, s talán ma sem az. Elég, ha arra gondolunk, sok férfi író, mit tart női vetélytársairól, s érdemes megnézni, hogy a Nobel-díjasok között hány a nő és a férfi.
A Selma Lagerlöfről készült kétrészes filmsorozat ITT tekinthető meg a neten.
Pár éve jártam Selma Lagerlöf szülőházában, Mårbackán, ami ma múzeum. Az írónőnek a birtokot a Nobel-díj elnyerése után sikerült visszavásárolnia. Modern gazdaságot hozott létre, ahol a dolgozók nyugdíjat és betegbiztosítást kaptak. Aki teheti, látogasson el oda, megéri!

Sok-sok üdvözlettel a zúzmarás Göteborgból:

Melissa

Selma Lagerlöf (1858-1940)

* Az első nő, aki a Svéd Akadémia tagja lett, és az első nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott 1909-ben.

* Az első regénye, Gösta Berlings saga, 1891-ben jelent meg. Néhány a leghíresebb könyvei közül: Jerusalem, Herr Arnes penningar, Nils Holgerssons underbara resa genom Sverige, Körkarlen, Löwensköldska ringen.

* A Svéd Televízió drámája a Selma Lagerlöf és két nagy szerelme, Sophie Elkan és Valborg Olander közötti levelezésre épül.

Forrás: Göteborgs-Posten
További információ: Hírek a filmről

2 megjegyzés:

Szabadság írta...

Nekem megvan ez a film, de sajnos nem tudok svédül. Esetleg tudja valaki, hogy honnan lehet angol feliratot letölteni hozzá? Lagerlöfből írom a szakdogám. Köszi! "Spiritgirl"

Melissa írta...

Nem hinném, hogy találnál hozzá angol szöveget. A DVD-n is csak svéd szöveg található. Próbálj találni valakit, aki tud svédül és megnézi veled együtt a filmet. És persze fordít. Pesten a Skandináv Intézetnél keresgélj.

Melissa

Ugye, tudod, hogy Strindberg hívei nagy tüntetést szerveztek, amikor Selma megkapta a Nobel-díjat?