2007. november 20., kedd

Citromos hal és csokitorta - svéd receptek

Kedves Bogi!

Beütött a krach, és ágynak estem megfázással. Na azért van ebben némi jó is, mert most végre nyugodtan olvashatok. Már akkor, ha nem alszom persze.
Szóval elövettem a Nök Lapja 44. számát, amit még egy göteborgi barátnöm hozott magával, amikor az öszi szünetben otthon járt. Hozott néhány gyerekkönyvet is. A Nök Lapját általában nyaranta olvasom az alatt az egy hónap alatt, amit anyukáméknál töltünk. Ilyenkor a nagynéném mindig ad egy köteggel, ö ugyanis járatja. Ez a kötelezö olvasmány. Én pedig igyekszem tájékozódni, mi is történik otthon.
Szóval fellapoztam a Nök Lapját, és meglepetéssel vegyes örömmel vettem észre, hogy volt kollégáim mosolyognak rám a csabai kolbászfesztiválról, akikkel 11 évig dolgoztam együtt a csabai könyvtárban. Többek között Elek Tibi, aki a Bárka cimü irodalmi folyóirat föszerkesztöje. Nem is tudtam, hogy ilyesféle kvalitásai is vannak.
Azután olvastam a Stahl Judittal készült interjút. A svéd Stahl Juditot Tinának hívják, és végtelenül természetes és szimpatikus. Az egész ország a szívébe zárta, amikor az elsö sorozatát bemutatta a tévé. Ráadásul tájszólással beszél, és a müsor vége felé már kórusban mondtuk Mazsolával egy-egy étel elkészítésénél, hogy : "só és bors". Tina csokitortája Mazsola kedvence lett. Egyszer azt kellett sütni a szülinapi bulijára.
Stahl Judit azt mondja, hogy nem bírja a sznobokat, akik kaviárt esznek lazacmártással. Ilyet én ugyan még nem ettem, de lazacot kaviármártással már igen. Elöször a sógornöm készítette, és annyira ízlett, hogy elkértem a receptjét. Nálunk a lazac, itt a tengerparton, nem a sznobok eledele. A könyvtár alatti kifözdében, ahol gyakran ebédelek, minden héten szerepel a menün, méghozzá garnélarák-szósszal. Bevallom, hogy azért a lazac elöször nem ízlett, de lassanként hozzászoktam. A garnélarákot pedig a kinézete miatt nem tudtam megenni. De ma már nem utasítom vissza, ha azzal kínálnak.
Bogi, tudom, hogy szeretsz fözni, de kevés az idöd. Lazacreceptet nem küldök, mert úgysem tudnád beszerezni a hozzávalót. De fagyasztott halat biztosan találsz minden élelmiszerboltban. Citromos halat elöször egy másik sógornömnél ettem, és ennek is elkértem a receptjét. Ezt el is küldöm neked, hátha szeretnéd kipróbálni. Meg a Tina féle csokitorta receptjét is.
Most pedig megyek és visszafekszem a jó meleg ágyba egy bögre citromos teával, és kúrálom magam.
Remélem, Te jól vagy, és elkerült az influenza.
Sokszor csókollak:
Melissa

CITROMOS HAL


Hozzávalók: 500 g tonhal vagy tökehal, 1 póréhagyma, 1 tk só, fehér bors, 1 fél citrom leve és reszelt héja, 2 dl tejszin, 1 dl reszelt sajt

A halat, ha fagyasztott halból készül, kiolvasztjuk. Tüzálló tálba helyezzük, sózzuk, borsozzuk, leöntjük a citromlével és rászórjuk a citromhéjat. A póréhagymát karikára vágjuk, majd a halra szórjuk. Meglocsoljuk a tejszinnel, majd rászórjuk a reszelt sajtot.
A sütö alsó részében 225 fokon 20-30 percig sütjük. Párolt rizzsel vagy fött burgonyával tálaljuk. Adhatunk mellé salátát.

CSOKOLÁDÉTORTA (Mazsola kedvence)


Hozzávalók: 250 g keserü csokoládé, 250 g vaj, 4 dl porcukor, 1,5 dl liszt, 4 tojás, (3 ek narancslé és egy narancs reszelt héja).

A csokoládét, a vajat és a porcukrot egy tálban, amit forrásban levö viz fölé helyezünk, állandó keverés mellett megolvasztunk. Beleszórjuk a lisztet, és a tojásokat egyenként belekeverjük. Végül hozzákeverjük a naracslét és a narancshéjat. Beleöntjük egy kivajazott kerek tortaformába, és 180 fokon 20 percig sütjük. Belül lágy marad, egy kicsit mázgás, de úgy jó. Tejszinhabbal tálaljuk, ha kihült.

Nincsenek megjegyzések: